Kösz a figyelmeztetést, nem is tűnt fel, hogy ilyen régen nem léptem be az osztályterembe. Nem tűntem el teljesen, de nagyon megértettem Csillát, aki a két gyerek mellett feladta. Nekem a két ovis, a munka és a phd mellett úgy tűnik csak arra marad időm, hogy a hírleveleket, illetve a blogokat olvasgassam, illetve felvételről megnézzem a témaindítókat. Némi késéssel... Eleinte igen frusztrált lettem ettől, de most már úgy fogom fel, hogy mások részt vesznek egy tanfolyamon, én pedig kívülről kukucskálok, és tanulok tőlük, meg élvezem a jól megírt blogokat. Egyszer talán lesz időm (pesszimista verzió: phd után 10 év múlva, optimista verzió: nyáron), és akkor elolvasok mindent, és kipróbálom, amit még lehet. Addig is éljen a hírlevél, van mit mazsolázni, meg is nézem, mások mit ügyködtek mostanában.
Hét eleji hétvége
2010.02.08. 22:13A hétvégi szánkózás miatt mostanra maradt a múlt heti értékelés. Elolvastam egy pár cikket a konnektivizmusról, és megint úgy érzem, hogy ehhez sokkal több idő kellene. Meg azt is, hogy szép-szép ez az elmélet, csak nem sok köze van a főiskolai tanításhoz, amit művelek. Ez persze részben rajtam is múlik, de csak részben. A közeljövőben biztos nem lesz még elég tornadressz... Az is felmerült bennem, hogy a tanított tárgytól is függ, mennyire alkalmazható a konnektivista szemlélet. Nyelvtanulásnál ritkán elég, ha tudjuk, hol nézhetünk utána valaminek.
Megfogadtam pp (vagy kulcsi? nem találtam meg a bejegyzést) tanácsát és megpróbáltam egy eszközt kipróbálni. A delicious tűnt leghasznosabbnak, és amennyire azt egy hét használat meg tudom állapítani, bevált, illetve be fog válni. Nagyon megkönnyíti a laptop- asztali gép-munkahelyi gép használatát. Sőt a google doc-ot is most kezdtem el használni, bár itt eddig erről azt hiszem nem volt szó, de a reader használata közben találtam rá. Tehát máris tanultam valamit!
első hét
2010.02.03. 11:13Végre sikerült egy kis időt szakítanom az írásra. Úgy érzem magam, mintha egy nyelvtanfolyamon lennék, ahol már mindenki évekig tanult, én pedig kezdő vagyok. Kicsit zúg a fejem, delicious, diigo, rss, linkedin, meg hasonlók kavarognak benne. Első lépésként úgy tűnik sikerült egy blogot létrehoznom, és tegnap óta kicsit tisztult a kép rss-ügyben is. Nem adom fel!